Múlt-idő — Coincidenze

Ha egyszer vonatra szálltam, gondolnom kellett a csatlakozásra is. Mi sem volt egyszerűbb – abban a városban minden mindennel összeér. Mégis úgy tűnt, lekéstem – s ott maradtam, megszürkült, törékeny-áttetsző test a semmi közepén.

Bezárult körülöttem a város: már otthon voltam. De az a tenger nem válik el az égtől, s a pára lehúzta szárnyaim.

A kikötőben voltam aznap este, abban a ritmus- és színforgatagban. Láthatatlannak éreztem magam, hát úgy döntöttem, valóban eltűnök.
Aztán alig találtam meg magam: aznap éjjel még álmodni sem tudtam. Nem kell ezen meglepődni, néhanap megesik. Egy álom-szövet bonyolult kell legyen, hogy ne szakadjon el a valóság első, kicsit szögletesebb darabján. De aznap éjjel a világ legegyszerűbb, legsúlytalanabb álmát sem tudtam megálmodni.

Ezer darabbá tükrözve ismét
– megszürkült, törékeny-áttetsző test –
csak néztem nagy, nem látó szemekkel,
míg az égen körbejártak a csillagok.

Posted in Mesék magyarul, Scripta and tagged .

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *